Közeledik a nőnap. Úgy gondoltam, hogy ebből az alkalomból érdemes kicsit körbenézni, hogy milyen a női vezetők helyzete és szerepe itthon és a környező országokban.
A nők szerepvállalása és ereje az üzleti életben mára már megkérdőjelezhetetlen. Az elmúlt közel egy évtizedben szerencsére sokat változott, sőt javult a nők helyzete és megítélése mind a nonprofit, mind a for profit szférában. Ahogyan korábban Máté Krisztina fogalmazott, a nők a díszzsebkendő szerepét már réges-régen maguk mögött hagyták – azaz már nem csak egy csinos kiegészítőnek számítunk férfi vezetőtársaink mellett, hanem szakmailag is komolyan vesznek minket. Az elmúlt tíz évben nyitottabb lett a világunk, emellett demokratizálódott a vállalati kultúra is. Bár ma már természetes, ha egy nő vezető pozíciót tölt be, még mindig sokszor bélyegeznek meg minket a karrierista, és erőszakos jelzőkkel.
Ugyanakkor a kemény szerep mellett egyre többször kerül előtérbe a coaching szemléletű, gondoskodó női vezetői attitűd is. A modern vezetők vezetői eszköztárának legfontosabb kellékei pedig éppen – a feminin vezetői stílusra is jellemző – olyan interperszonális készségek alkalmazásában rejlik, mint a rendszeres visszajelzések biztosítása, az együtt gondolkodás, vagy a nyitott kérdések előtérbe helyezése.
A női vezetői lét kapcsán gyakran merül fel a különböző női szerepek összehangolásának kérdésköre. Kétségtelenül fontos tényező, amelyhez elengedhetetlen a támogató háttér, és az, hogy a férfiak is újraértelmezzék a családon belül betöltött szerepüket. A work-life balance megteremtése mellett érdemes a női vezetők esetében még egy, a szakmai előremenetelt sokszor hátráltató tényezőről szót ejteni, ez pedig nem más, mint az „elég jó vagyok-e” dilemma. Azaz tudunk-e egyszerre tökéletes anyák és tökéletes vezetők is lenni? Működőképes az „I want it all” megközelítés? A tapasztalatok alapján – szerencsére – igen, ám ennek előfeltétele a maximalizmus elengedése.
Lássuk mi a helyzet a női vezetők arányát illetően az Európai Unióban:
- Az Európai Unióban 2020-ban a foglalkoztatottak fele volt nő, ám vezetői állásokban a nők mégis alulreprezentáltak.
- Tavaly az EU 27 tagállamában 6,7 millió ember töltött be vezető pozíciót, közülük csupán 2,4 millió volt a nő.
- A tőzsdén jegyzett uniós vállalatok esetében a magas beosztású vezetőknek 18 százaléka nő, míg az igazgatótanácsokban 28 százalék volt a nők aránya.
Lássuk mi a helyzet itthon:
- Magyarországon 14 százalék fölé emelkedett a tisztán női menedzsmenttel rendelkező vállalatok aránya.
- Több mint 500 olyan társas vállalkozás működik az országban, amely tulajdonosi és cégjegyzésre jogosulti köre is hölgyekből áll, és éves árbevétele meghaladja az 1 milliárd forintot.
- Jelenleg mintegy 330 ezer hölgy rendelkezik cégtulajdonosi vagy aláírói szerepkörrel hazánkban.
- Mintegy 17 ezer olyan női vállalkozó dolgozik az országban, aki gyermekét is bevonta a cég menedzsmenti vagy tulajdonosi körébe.
- Jelenleg 178 ezer női egyéni vállalkozó működik az országban, amely a teljes egyéni vállalkozói réteg 40 százaléka.
- Területi elosztást tekintve a fővárosban és Pest megyében a legnagyobb a tisztán női vállalkozások aránya, míg Vas és Győr-Moson-Sopron megyében a legalacsonyabb.
Összességében megállapítható, hogy a férfiak által vezetett vállalkozások száma még mindig jóval jelentősebb. Ugyanakkor reményteljes, hogy 10 éve folyamatosan növekszik a tisztán női menedzsmenttel rendelkező cégek aránya.
Még egy fontos témát szeretnék idehozni. Magyarországon első alkalommal készült felmérés vezető beosztásban dolgozó nők körében arról, hogy mit gondolnak a sport és a vezetés kapcsolatáról, továbbá, hogy mennyire tartják meghatározónak a sporthoz köthető tulajdonságok kihatását a karrierjükre. A felmérést az EY üzleti tanácsadócég, a Testnevelési Egyetem és az Egyenlítő Alapítvány közösen készítette 232 női döntéshozót megkérdezésével. Néhány érdekesebb adatot idézek a felmérésből.
- A női vezetők elkötelezettek a sport mellett, a válaszadók csaknem 90 százaléka szerint a sport hozzájárult a sikeres vezetővé válásukhoz, és az érvényesülésükhöz.
- A magyar női vezetők fele hetente legalább három alkalommal sportol.
- A sportágak közül a futás és a jóga a legnépszerűbb.
- A megkérdezettek 53 százaléka vélte úgy, hogy a versenyszellem kisebb vagy nagyobb arányban szerepet játszik a sikeres vezetővé válásban.
- A sport pozitív hatással van az érzelmi intelligencián alapuló kompetenciákra – mint például a kitartás, a csapatmunka, a motiválás és az alkalmazkodás –, amelyek elengedhetetlenek a csapatmenedzsmenthez.
Ahhoz, hogy nagyot merjünk álmodni fontos, hogy rendelkezzünk egy egészséges önbizalommal, és legalább mi nők erősítsük egymást. Érdemes elfogadnunk, hogy nemtől függetlenül mindannyian hibázunk, félünk, kételkedünk – így tökéletlenek vagyunk. A fontos talán az, hogy mindig önmagunkhoz képest törekedjünk a legjobbra és a legtöbbre.