Álhírek (fake news) kifundálása és terjesztése nem mai jelenség, de az már egyáltalán nem egyértelmű, hogy pontosan milyen messzire nyúlik vissza az eredetük, és mennyire befolyásolták a történelmet. Martin Worthington, asszirológus, a Cambridge-i Egyetem docense nemrég megjelent könyvében amellett érvel, hogy az első fake news több ezer éves, és a Gilgames-eposzban lelhető fel. Ha történeti példát keresünk, a kádesi csata értelmezése tűnik az egyik legrégebbi feltárt esetnek. I.e. 1274.: Qadesnél ezernyi lovasszekér feszül egymásnak, a két napos csata végére vöröslik a vértől a homok ameddig csak a szem ellát, II. Ramszesz egyiptomi uralkodó alulmaradt a hettitákkal szemben, és hanyatt-homlok elmenekült az ostrom helyszínéről, csapatát hátrahagyva. Ezzel szemben II. Ramszesz fáraó feliratai és sztéléi fergeteges egyiptomi győzelemről dicsekednek. A csatát megéneklő hőseposz szerint pedig a Napisten fia Ramszesz egymaga megfutamította az egész hettita sereget. Talán ez a történet jól példázza, hogy a történelmet nem feltétlenül a győztesek írják, sokkal inkább azok, akik tollat ragadnak.
„A történelem egy csokor hazugság, amiben többen megegyeztek.” (Bonaparte Napoleon)
Több, mint 3000 évvel később Kellyanne Conway, Donald Trump tanácsadója bevezette az „alternative facts” fogalmát. 2017-ben az Amerikai Egyesült Államokban az év szavának választották a fake news kifejezést, rá egy évre pedig Trump kihirdette a „Fake News Díjat” az elnökkel kapcsolatos legtisztességtelenebb és legkorruptabb információkat közvetítő híroldalak között. Támogatóival rangsoroltatta a jelölteket aszerint, hogy melyiket találják hamisnak, hamisabbnak vagy éppen a leghamisabbnak (fake, faker, fakest).
Ezekben az időkben nyilvánították ki filozófusok és szociológusok egyszer és mindenkorra, hogy a posztpolitika korszakának hajnalán vagyunk. Azaz egy olyan korszakban, amikor az igazság nem bír többé jelentőséggel, és az érzelmek válnak alapvető eszközzé a hatalomért folytatott harcban. És bizony az információ nem más, mint hatalom.
De, hogy pontosan mi is az a fake news és miért vált a mindennapjaink részévé, miért hiszünk az álhíreknek, miért vagyunk fogékonyak rájuk, hogyan hatnak lelki állapotunkra és hogyan küzdhetünk meg velük? Az álhírek félrevezető, megtévesztő a valósággal nem, vagy csak részben megegyező hírek, torzított információk. Az álhírek egyik legaggasztóbb tulajdonsága talán az, hogy akkor is könnyen terjedhetnek, ha épp nem akarjuk. A technikai fejlődés, a médiakörnyezet átalakulása felerősítette az álhírek terjedésének sebességét. Az információk folyamatosan elérhetőek, az eszközeink, az internetelérés, a közösségi média jelenlét sosem látott interaktivitást és tartalomgyártást tesznek lehetővé.
Magyarországon a legnépszerűbb közösségi média oldalak a Facebook és a YouTube. A Facebook-ot a teljes magyar lakosság 94%-a ismeri, 85% legalább heti szinten használja is. A járvány persze felgyorsította a digitális átalakulást. Az Információs Társadalom Kutatóintézet Bizalom, tudatosság, veszélyérzet az interneten című reprezentatív, országos felmérésének eredményeit tavaly kerültek nyilvánosságra. Az első empirikus kutatásban a magyar társadalom információs technológiák használatára és hatásaira vonatkozó attitűdjeit vizsgálták. A kutatásból kiderül, hogy a Facebook széles réteg számára szolgál hírforrásként. A válaszadók 11,6%-a állította, hogy soha nem olvas híreket a közösségi platformon, majdnem minden második válaszadó (48%) azonban napi rendszerességgel innen tájékozódik hazánk és a világ híreiről. A Facebookon híreket olvasó közönség a 60 éves vagy idősebb korosztály esetében a legmagasabb.
És ha már közösségi média. A Science magazin felmérése kimondta, hogy az álhírek a social media folyamatokban gyorsabban terjednek, mint a valódi hírek. És hogy ennek mi az oka? Alapvetően érzelmi indíttatásai vannak. Amikor böngészünk, tartalmakat fogyasztunk, vagy éppen osztunk meg, azt nem csak azért tesszük, hogy információhoz jussunk. Sőt. A legtöbb esetben saját elképzeléseinket szeretnénk általuk alátámasztani. Ezt nevezzük megerősítési torzításnak, azaz minél többen osztják meg ugyanazt a tartalmat, amit mi, minél többen osztják a nézeteinket, annál biztosabbak vagyunk abban, hogy igazunk van. Az információ társadalmi tőke is egyben. Éppen ezért az, hogy folyamatosan biztosítsuk virtuális jelenlétünket tartalmak megosztásával elképesztően fontossá vált számunkra, olyannyira, hogy sokszor a megosztott tartalom objektivitása, illetve az információ leellenőrzése másodlagossá vált. Az álhírek ráadásul jellemzően újdonsággal bírnak, erős érzelmi reakciókat váltanak ki, hiszen alapvetően a félelmeinkre, a dühünkre vagy éppen a reményeinkre apellálnak és vágy-beteljesítőként működnek. Azaz az álhírek kényelmesek, sok esetben egyszerű magyarázatokat adnak összetett dolgokra is, izgalmasak, befolyásolóak, érzelmekre hatóak, és kiszolgálják bizonyos pszichológiai szükségleteinket. Tényleg ennyire egyszerű lenne az álhírek pszichológiája? Természetesen nem.
Az információk felszínes feldolgozása is szerepet játszhat abban, hogy elhiszünk álhíreket. Számtalan inger, információ ér minket minden egyes nap, a médiumok egymást túllicitálva igyekeznek érdeklődésüket minél hangzatosabb címekkel felkelteni. Azonban mindezeket az adatokat, ingereket csak részben vagyunk képesek mélyen, alaposan átgondolni, feldolgozni. Egy néhány évvel ezelőtt napvilágot látott kutatás például kimutatta, hogy a Facebook felhasználók 70%-a csak a címét olvassa el a tudományos híreknek, egy másik kutatás pedig arra világított rá, hogy a Twitter felhasználók a cikkek akár 59%-át is olvasás nélkül osztják meg. És itt jön képbe az, amiről már korábban is szó esett, ha az álhír, amelyet olvasunk, megerősíti véleményünket, jobban megjegyezzük, és hajlamosabbak vagyunk elhinni, elfogadni azt igaznak.
Vajon mit tehetünk az álhírek és azok pszichológiai hatásai ellen? Mindenképpen fontos, hogy a mély feldolgozásra, értelmezésre törekedjünk a felszínes hírfogyasztás helyett. Érdemes több, megbízható forrásból tájékozódnunk és csökkentenünk a közösségi média és a híroldalak olvasásával töltött időt. Hírfogyasztáskor vegyünk elő kritikus hozzáállásunkat. Próbáljunk nyitottak lenni az újdonságokra és nem mindent a saját korábbi nézeteink, megéléseink, előítéleteink fényében értelmezzünk. Az álhírek szorongást, dühöt, bizonytalanságot is kiválthatnak belőlünk. Ezekkel a megterhelésekkel szemben hatékony megküzdési mód lehet a humor is – hiszen az nem más, mint a lélek egyik fegyvere. Éppen ez az oka annak is, hogy a világjárvány által terhelt időszakban is számos a vírussal, a karanténléttel kapcsolatos mémmel találkozhattunk az interneten. A humor segít egy kicsit eltávolodni az adott problémától, így lehetőséget biztosít az objektív szemléletre.
„Nem a stressz az, ami megöl bennünket, hanem a stresszhez való hatékony alkalmazkodás teszi lehetővé azt, hogy éljünk.” (George Vaillant)
A fentiek alapján jól látható, hogy a dezinformációs kampányoknak súlyos hatásai vannak, azokkal szembeni a fellépés azonban nehézkes. A felgyorsult világ, az információs társadalom, a tartalommegosztás, a befolyásolás, az önkifejezés és a hatalom iránti csillapíthatatlan vágyunk hozta magával a fake news jelenségét is. Az álhírekkel szemben egységesen fellépő, átfogó megoldás kidolgozása, még biztosan várat magára. Addig is hatékony eszközünk lehet ellenük a tudatosságunk, a kritikus gondolkodás megtanulása és az, hogy mindig minden körülmények között felemeljük a hangunkat a hazugságokkal szemben.
marketingidolls.com 