Márkák értünk, a nőkért

Néhány nappal ezelőtt egy érdekes, mégis számunkra megdöbbentő adatra akadtunk egy cikkben, pedig a szóban forgó adatok nem is frissek. 2010-ből származnak. Ebben az évben a Dove végzett egy kutatást a „Kampány a valódi szépségért” kezdeményezés keretein belül, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a nőknek összesen 4%-a, bizony, ez nem elírás, csupán 4%-a elégedett önmagával! Tovább...

Okos reklámok, amelyek bizonyítják, hogy a tudomány igen is lehet szórakoztató!

A Science World Múzeum együttműködve a kanadai Rethnik reklámügynökséggel egy nagyszerű kezdeményezésbe kezdet, Vancouver városban, a világ egyik „legnemzetközibb” városában.A reklámkampány célja bemutatni, hogy a tudomány éppen annyira száraz és unalmas amennyire a tanárok, szakemberek előadásmódja azzá teszi. A kampánysorozat nem titkolt szándéka, hogy felnyissa a tanárok szemét is arra, hogy bizony, ha a gyerekek… Okos reklámok, amelyek bizonyítják, hogy a tudomány igen is lehet szórakoztató! olvasásának folytatása

Drogellenes kampányok

Elkezdődött a suli, becsengettek mindenhol. Nem mindegy azonban, hogy kikkel kerülnek kapcsolatba a gyerekek akár az iskolában, akár azon kívül. Kati, Ica, Gina, Zsuzsi, Brigi – kedves kis lánycsapatnak tűnnek, de vajon igazán jó barátok ők? Persze, nem állítjuk mi, hogy ezek a nevek nem tartozhatnak valós személyekhez, kedves, mosolygós kicsi és kevésbé kicsi lányokhoz.… Drogellenes kampányok olvasásának folytatása

A Royal Baby, mint turizmusserkentő eszköz?

A Royal Baby megszületés bizonyára nagyon jó hír William és Kate valamint a brit királyi család számára, de vajon ugyan annyira fog felvirágozni a brit beutazó turizmus amennyire kivirult az anyaságtól a cambridge-i hercegné? Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy ebben bíznak a britek, úgy néz ki, hogy feltett szándékuk a turisztikai szakembereknek előnyt, és turisztikai… A Royal Baby, mint turizmusserkentő eszköz? olvasásának folytatása

A tél megjelenés a hirdetésekben

A téli szezon közepén járunk, túl a karácsonyi rohanáson és a javak görcsös felhalmozásán, legalábbis mi, fogyasztók így látjuk ezt. A kiskereskedők számára azonban éppen most kezdődik egy őrült hajsza, mégpedig éppen értünk, fogyasztókért. Üzleti sikereiket, bevételüket igyekeznek új és egyedi reklámötletekkel, hirdetésekkel megtámogatni. Ennek a szezonnak van egy fajta bája, mágikus hatása. Bárhova is… A tél megjelenés a hirdetésekben olvasásának folytatása

Karácsonykor pulyka? Vagy halászlé? Nem! Sült krumpli…

Sült krumplit Karácsonykor? Miért ne, ha annak karácsonyfa formája van? Ugyan nem pártoljuk a gyorséttermeket, a McDoland’s hirdetései mégis tetszenek… A McDonald’s legismertebb terméke vitathatatlanul a sült krumpli és ezt a megavállalat is pontosan tudja. A tradicionális, családi étkezések és főzések idején azért lássuk be, nagyon nehéz egy rideg, hangulattalan gyorséttermet eladni. A McDondald’s-nak ez mégis… Karácsonykor pulyka? Vagy halászlé? Nem! Sült krumpli… olvasásának folytatása

2012 legjobb éttermi hirdetése – avagy lőjünk fagyasztott húspogácsára!

A Web Marketing Association minden évben – az Internet Advertising Competition (IAC) Awards keretein belül – kiosztja a „Legjobb Éttermi Hirdetés” díjat. Idén, az IAC Awards 10. évében szervezte meg az első és egyetlen olyan ágazat-alapú hirdetési díj kiosztását, amely kizárólag az online reklámra alapozott. Íme az idei nyertesek! Tovább...