Szabadság. „Az ember a legnagyobb testi megpróbáltatást is eltűri, ha van valami értelme. Eltűri, ha tudja, hogy ezzel jogot válthat magának a jobb jövőhöz. Eltűri, ha látja, hogy egyelőre ez a szabadság ára. Eltűri esetleg még ilyen kilátások nélkül is, ha tudja, hogy valami nagy és tiszta ügyet szolgál vele.” – vallja Bálint György.
Hát eltűrjük. És addig is örülünk a belső szabadságunknak.
Pontosan egy éve a koronavírus járvány korlátozza és határozza meg az életünket. Statisztikát, újonnan megtanult egészségügyi szakkifejezések, járványhelyzet szülte új szókapcsolatok (pl.: vakcinaútlevél, ökölpacsi, könyökpacsi, hőmérőkapu, hőmérő pisztoly), vagy éppen a szaknyelvi rétegből a köznyelvbe átkerülő szófordulatok (pl.: oltakozás) között és általuk meghatározottan éljük mindennapjainkat.
Fáradunk. Aggódunk. A járványhoz köthető pszichés stressz, a felfutóban lévő harmadik, és a kilátásba helyezett negyedik hullám kilátástalanságában próbáljuk magunkat a víz felszínén tartani. Nehezen bírjuk már elviselni azt, amiben vagyunk, hát a magunk módján, elringatjuk magunk. Egy nemrégiben megjelent vizsgálat alapján megtriplázódott a depresszió előfordulása – amely egyébként is a második leggyakoribb tartós munkaképesség-csökkenést okozó betegség. Emellett megduplázódott a szorongással élők száma, és az ehhez kapcsolható mentális problémák is gyakoribbak lettek. Megnőtt az antidepresszánsok, a hangulatjavítók és az antiinszomnia iránti kereslet, az alkohol- és cigarettafogyasztás pedig az egekbe szökkent. Függőségek szempontjából gondot okozhat még az online térre való teljes átállás, antiszociálisabbak kezdünk lenni, amelyből valószínűleg sokunknak nehéz lesz visszaszokni a normálisra, az offlinera.
„Nekünk kevés fény jut, árnyékból van több, Sötét szobánkban a pók rossz hálót köt.” (Adamis Anna)
Két dolog azonban erőt adhat ebben a helyzetben is. Az egyik, hogy nem vagyunk egyedül. Mind ugyanazt érezzük, mind ugyanazt hiányoljuk, mind ugyanazokon a hullámvölgyeken megyünk keresztül. Ne titkoljunk, ne szégyelljük, beszéljünk róla! A másik pedig az egyéni felelősség. Egyrészt felelősek vagyunk saját magunkért. Azért ahogyan a megváltoztathatatlan körülményekre tekintünk. „Az egyik ember a szép kilátást veszi észre, a másik a koszos ablakot. Te választod meg, hogy mit látsz és mit gondolsz.” (Andrew Matthews). És felelősek vagyunk egymásért is.
Erre hívja fel a figyelmünket a GetCloser Events a Lumiere Filmiskola és a Fisherman’s összefogásából született a kisfilm is. A kampány fő üzenete talán az lehet, hogy amíg a járványok, a válságok elmúlnak, a művészet örök! Mindannyiunknak tenni kell azért, hogy minél gyorsabban véget érjen a járvány. Rajtunk is múlik, hogy mikor találkozhatunk újra kedvenc művészeinkkel! A kisfilm megnézhető itt!
Nektek mi hiányzik a legjobban a világjárvány előtti életetekből? És mit tesztek, mit vagytok hajlandóak megtenni egyéni szinten, azért, hogy mindannyiunk élete visszatérhessen a normál kerékvágásba?
A maszk viselése belefér? És a rokonoktól, barátoktól való távolmaradás? Most nem az a fontos, hogy mit hiszünk, sokkal inkább az, hogy mit teszünk. Az egyéni felelősségvállalás, a mikrokörnyezetünkben tett lépések, viselkedésünk most még fontosabbak, mint valaha. Tegyünk magunkért, tegyünk egymásért! Hordjunk maszkot! Vigyázzunk egymásra!
„A felelősség nem csak azért fontos, hogy az ember óvatossá váljon, amikor cselekszik. A felelősség azért is fontos, hogyha valami mégis rosszul menne, akkor mindenki tudja, hogy csak saját magát okolhatja.” (Teller Ede)
marketingidolls.com 